A  TechnologyAdvice Research nevű cég erre a kérdésre kereste a választ, s közel félezer felnőttet interjúvoltak meg email fogyasztási szokásairól. A mintát egy olyan 1500 fős csoportból vették, akik korábban már jelezték, hogy jelölnek emaileket spamnek. Szóval figyelem: spam, spamnek jelölés, hírlevél spam!

Mi is az a Spam?

A spam a fogadók által nem kért, elektronikusan, például e-mailen keresztül tömegesen küldött hirdetés, felhívás vagy lánclevél. Az angol szó eredetileg egy Amerikában konzervként forgalmazott hústermék neve (Spam, Spiced Pork And Ham, magyar megfelelője a löncshús), amely a Monty Python angol komikuscsapat Monty Python Repülő Cirkusza című tévésorozatának egyik jelenetében tűnt fel.[2] Itt a „kéretlenül ránk erőltetett valami” jelölője hop over to here. Forrás: Wikipedia

A “Milyen okból jelöl kereskedelmi levelet spamnek?” kérdésre a következő válaszokat adták a megkérdezettek:

A levelek közel fele a túl gyakori küldés miatt kerül a spam mappába.

Ha túl sokszor kap a felhasználó üzentet hajlamos a feladót a spam mappába küldeni, ha túl ritkán, akkor pedig az üzleti szempontok kerülnek veszélybe.  Az leggyakoribb küldési mennyiség tapasztalatunk szerint heti 1-2 levél. Ez bizonyos listáknál lehet túl alacsony míg más listáknál túl magas frekvencia. A küldés gyakoriságát mindenképp tesztelni szükséges, hiszen a felhasználók információs igénye jelentősen függ az adott vállalkozás profiljától.

Egy tartalomszolgáltatással foglalkozó hírportál esetében lehet, hogy a napi szintű hírajánló e-mail a megfelelő, míg például egy snowboard webáruház esetében a szezonalitás miatt nem célszerű holtidőszakban ilyen mennyiségű levéllel bombázni a felhasználókat.

A jelenlegi trendek ebbe igyekeznek bevonni a felhasználókat, hogy személyes profiloldalukon maguk állíthassák be, hogy miről és milyen gyakran szeretnének levelet kapni.

A tesztelés mellett mindenképp érdemes a feliratkozókat az érdeklődés foka szerint is szegmentálni, és ezekre a szegmensekre az elköteleződésüknek megfelelő frekvenciával küldeni emaileket. Ezzel a módszerrel dinamikusan követhetők az egyes felhasználók preferencia változásai.

Minden harmadik levél azért kerül a spam mappába, mert a felhasználó nem emlékszik, hogy feliratkozott volna.

A magyar törvényi szabályozás szerint a hírlevélre feliratkozás csak akkor lesz érvényes, ha a hozzájárulást a címzett adja, s az egyértelmű, kifejezett szándékot jelent.  Ennek ellenére hetente találkozunk olyan feliratkoztatási módszerekkel weblapokon ahol a például a vásárlással illetve az általános szerződési feltételek elfogadásával kötelezően hozzájárul a vásárló a hírlevél küldéshez.

A hírlevél feliratkozás folyamatának tervezésekor érdemes „double opt-in” (kettős megerősítés) eljárást alkalmazni. Az eljárás során a regisztráló e-mail üzenetet kap az általa megadott címre, amelyet a végleges feliratkozáshoz a levélben található link használatával meg kell erősítenie.

Irreleváns tartalom

Ez a legnehezebben megfogható probléma, hiszem amennyi feliratkozó annyi releváns tartalmi variációt kellene előállítani. Minden embernek folyamatosan zajlik az élete, változók a preferenciái, a családi állapota a jövedelmi helyzete, a lakhelye stb. Aki egy éve még középkategóriás terméket vásárolt lehet idén már prémiumot fog vagy pont fordítva.

Elsődlegesen a feliratkozásnál kell a kiküldött tartalmak mennyiségét és típusát ismertetni a felhasználókkal például egy üdvözlő email során. Hatványozottabban lép fel az irreleváns tartalom problémája vásárolt vagy nyereményjátékokkal épített adatbázisok esetében. Nyerni mindenki szeret, de ha az áhított tabletet vagy okos telefont más nyeri meg akkor a felhasználó számára elkezdenek terhesek lenni a gyakorta érkező reklámlevelek. Ez a folyamat pedig jelentősen csökkenő hatékonyságban és akár kézbesíthetőségi problémákban csúcsosodhat ki.

Ezenkívül a felhasználók jelentős része a legkisebb ellenás felé mozdul el. Azaz ha valamiért bonyolult a levélről leiratkozni – nem található a levél alján link, vagy be kell lépni az oldalra a leiratkozáshoz – akkor bizony előbb fogják a levelező spam gombját igénybe venni.